Ehhez a jogcímhez ilyen típusú tartalom nincs
Kell-e KAT-ban talajvizsgálatot végezni?
2007-től a KAT ?ra már a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai vonatkoznak az 50/2008 (IV.24.) FVM rendelet alapján. 2009-től ezek az előírások a kölcsönös megfeleltetés keretében kiegészülnek többek között a nitrátérzékeny területekre, a szennyvíziszap elhelyezésére és a felszín alatti vizek védelmére vonatkozó előírásokkal. Ennek értelmében a nitrátérzékeny besorolású blokkokban található területeken a műtrágya kijuttatását talajvizsgálatra alapozottan kell meghatározni. KAT területeken tehát csak ebben az esetben kötelező az ötéven belüli szűkített talajvizsgálat.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
MELY TERÜLETEKRE LEHET KAT-OT IGÉNYELNI?
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú területek és az azokhoz tartozó települések megállapításáról szóló 24/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján kihirdetett, a MePAR-ban lehatárolt területekre.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
Hogyan kell A KIFIZETÉSI kérelmet benyújtani?
A támogatást az egységes kérelmen, az elektronikus kérelemkitöltő felületen keresztül lehet igényelni május 15-ig (szankciósan június 9-ig).
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
Milyen nemzeti jogszabályok vonatkoznak a támogatásra?
- az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet;
- az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő "Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot" fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008 (IV. 24.) FVM rendelet;
- az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet;
- az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú területek és az azokhoz tartozó települések megállapításáról szóló 24/2007. (IV. 17.) FVM rendelet;
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
MEKKORA A támogatás mértéke?
A támogatás alapösszege évenként:
a) a 19. cikk szerint lehatárolt fizikai blokkban 85,9 euró/ha;
b) a 20. cikk szerint lehatárolt fizikai blokkban 10,94 euró/ha.
A támogatás mértékét az alapösszeg alkalmazásával az ügyfél gazdaságában az
összes szántó, gyep és ültetvény hasznosítású módú terület méretétől függően kell megállapítani.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
MILYEN NÖVÉNYEK TERMESZTHETŐK KAT TERÜLETEN?
Minden gyepalkotó és takarmánynövény az alábbi növények kivételével:
a) őszi és tavaszi búza,
b) rizs,
c) kukorica,
d) cukorrépa,
e) burgonya,
f) zöldségek,
g) ipari növények.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
MILYEN ELŐÍRÁSOKAT KELL BETARTANI AZ IGÉNYLÉST KÖVETŐEN?
Az ügyfél köteles
a) a hasznosítás során a gazdaság teljes területén a HMKÁ feltételrendszerét
betartani és
b) a benyújtott kérelme alapján folyósított kifizetés évét követően legalább 5 évig a KAT területen mezőgazdasági tevékenységet folytatni és gazdálkodni, valamint
c) a gazdálkodási naplót naprakészen vezetni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
KI JOGOSULT A TÁMOPGATÁSRA?
Az az ügyfél jogosult, aki KAT lehatárolt területen legalább 0,3 hektárt elérő mezőgazdasági parcellákból álló összesen legalább 1 hektár nagyságú mezőgazdasági földterületen mezőgazdasági termelést folytat
Az ügyfél a bejelentett területeket köteles gyepként, illetve takarmánytermő szántóterületként hasznosítani.
Támogatás igénybevételére nem jogosult költségvetési szerv, valamint az a gazdálkodó szervezet, amelyben az állam tulajdoni hányada 50 % felett van.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Vissza a lap tetejére
MIT KELL CSATOLNI A KÉRELEMHEZ?
Nincs kötelezően mellékelten megküldendő dokumentum!