2013-04-29 14:27
Jogcím/intézkedés célja
Az intézkedés célja az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok támogatása, valamint az azokhoz nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulás igénybevétele.
Támogatás/engedély/egyéb jog jogosultja
A támogatás igénybevételére a hatósági állat-egészségügyi vizsgálatokat elvégző Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, illetve a megyei kormányhivatalok jogosultak.
A támogatás mértéke
A célterületenként maximálisan igénybe vehető támogatás mértékét 2013-ban a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat, illetve a 26/2013. (IV. 18.) VM rendelet határozza meg.
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2013. évi finanszírozásának szabályairól szóló 26/2013. (IV. 18.) VM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített nyomtatványokról
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2012. évi finanszírozásának szabályairól szóló 53/2012. (VI. 19.) VM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített formanyomtatványokról
a fellebbezés benyújtását megkönnyítő nyomtatvány közzétételéről
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2011. évi finanszírozásának szabályairól szóló 49/2011. (VI. 6.) VM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített formanyomtatványokról
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2010. évi finanszírozásának szabályairól szóló 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített formanyomtatványokról szóló 82/2010. (V. 26.) számú MVH Közlemény módosításáról
az intézkedésekben való részvételhez szükséges, a lejárt tartozásokra vonatkozó nyilatkozatról
vis maior esemény bejelentéséről, és a bejelentéshez rendszeresített nyomtatványokról
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2010. évi finanszírozásának szabályairól szóló 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített formanyomtatványokról
-
Az állattartónak hová kell benyújtania kérelmét a baromfi állományokban előforduló „szalmonellózis elleni védekezés” célterületre igénybe vehető támogatáshoz?
-
Milyen euró-forint átváltási árfolyamot kell alkalmazni?
-
Mit tekintünk a számlák és bizonylatok teljesítési dátumának a „szalmonellózis elleni védekezés - oltóanyag beszerzés költségeinek finanszírozása”, valamint a „szalmonellózis elleni védekezés - állomány felszámolás finanszírozása” alcélterületeknél?
-
Több célterületre vonatkozó támogatási igény esetén hogyan kell kitölteni és benyújtani a pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet az MVH-hoz?
-
Ki nyújthatja be a pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet az MVH-hoz és hol találhatóak az ehhez szükséges nyomtatványok?

Az állattartónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által rendszeresített és a honlapján közzétett kérelmet a telephely szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz kell benyújtania.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Milyen euró-forint átváltási árfolyamot kell alkalmazni?
Az euró-forint átváltáshoz az Európai Központi Bank által közzétett, az intézkedés végrehajtását szabályozó VM rendelet hatálybalépésének napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Mit tekintünk a számlák és bizonylatok teljesítési dátumának a „szalmonellózis elleni védekezés - oltóanyag beszerzés költségeinek finanszírozása”, valamint a „szalmonellózis elleni védekezés - állomány felszámolás finanszírozása” alcélterületeknél?
A számlák és bizonylatok teljesítési dátuma az „oltóanyag beszerzés költségeinek finanszírozása" alcélterület esetében a vakcina beadásának, illetve felhasználásának időpontja, „állomány felszámolás finanszírozása" alcélterület tekintetében pedig a felszámolás, illetve megsemmisítés időpontja.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Több célterületre vonatkozó támogatási igény esetén hogyan kell kitölteni és benyújtani a pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet az MVH-hoz?
Amennyiben egy tárgyidőszakra vonatkozóan egyszerre több célterületre igényel támogatást, akkor is csak egy pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet kell kitölteni, amiben fel kell tüntetni a célterületekre igényelt nettó költségeket és a kérelem-nyomtatvány alján összesíteni kell a célterületenként igényelt támogatást. A pénzügyi hozzájárulás iránti kérelemhez minden esetben csatolni kell az alcélterületenként külön-külön kitöltött összesítő kimutatásokat.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
Ki nyújthatja be a pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet az MVH-hoz és hol találhatóak az ehhez szükséges nyomtatványok?
A pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSZ) és a megyei kormányhivatalok nyújthatják be, az MVH által közleményben rendszeresített és a honlapján - az EU Belpiaci Intézkedések \ Egyéb \ Állatbetegségek és zoonózisok felszámolásának támogatása \ Közlemények menüpont alatt - közzétett hatályos kérelem nyomtatványon, amelyhez minden esetben csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról és egyéb bizonylatokról készült összesítő kimutatás(oka)t.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a kérdések és válaszok általános tájékoztató jellegűek!
Amennyiben az itt közölt információk és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban. A naprakész tájékozódás érdekében vegyék igénybe az MVH hírlevél szolgáltatását és regisztráljanak a www.mvh.gov.hu oldalon
|
2009/470/EK Tanácsi határozat
2010-08-18 15:49
az állat-egészségügyi kiadásokról
|

Az oldal elejére