2012-04-19 17:18
A támogatás jellege:
(1) vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe lehetőleg természetbe illő, környezetbarát, helyi alapanyagok felhasználásával külterületi mezőgazdasági út építéséhez, felújításához, szélesítéséhez, valamint a beruházással érintett mezőgazdasági úthoz közvetlenül kapcsolódó, és azzal együtt megvalósuló árkok, padkák, rézsűk, támfalak, hidak, átereszek, a csapadékvíz elvezetését biztosító egyéb létesítmények létesítéséhez, felújításához, az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) megtalálható forgalomtechnikai eszközök beszerzéséhez.
(2) Árkok, padkák, rézsűk, támfalak, hidak, átereszek, a csapadékvíz elvezetését biztosító létesítmények létesítéséhez, felújításához, továbbá az ÉNGY-ben megtalálható forgalomtechnikai eszközök beszerzéséhez önállóan támogatás nem nyújtható.
(3) E rendelet alapján csak olyan közcélú mezőgazdasági utak támogathatók, melyek vízelvezetése biztosított, egyik végpontjukon közvetlenül elérik a mezőgazdasági földterületet, illetve tanyát, majort, míg másik végpontjukon közvetlenül vagy közvetetten (legfeljebb egy - folyamatos, akár több helyrajzi számon nyilvántartott - szilárd burkolatú úton keresztül) számozott közúthoz kapcsolódnak.
Támogatás igénybevételére jogosult:
a) a helyi önkormányzat,
b) a mezőgazdasági termelő, ha a mezőgazdasági üzemének mérete meghaladja a 4 európai méretegységet (EUME),
(a továbbiakban a)-b) pontok együtt: ügyfél).
(2) Az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 év.
(3) A Vhr. 10. § (1) bekezdésétől eltérően a kötelezettségátvállalás e jogcím tekintetében csak a támogatott művelet egészére vonatkozóan lehetséges.
(4) Az ügyfél az 1. § 9. pont 9.1-9.2. alpontjai szerinti valamennyi pályaszerkezetű út esetén fenntartási tervet köteles készíteni a 3. melléklet szerinti tartalommal a műszakilag önálló út átadás-átvételének napjáig az üzemeltetési kötelezettség teljes időszakára. Földutak esetén legalább évente, kőszórás esetén legalább háromévente, kőágyazat kialakítása esetén legalább ötévente köteles az ügyfél elvégezni a fenntartási munkákat.
(5) A telepi utak nem támogathatóak.
Nem támogatható az a támogatási kérelem, amelyben a jóváhagyható támogatás összege nem éri el a 4000 eurónak megfelelő forintösszeget.
A jogcímrendelet alapján jóváhagyható támogatás összege támogatási kérelmenként legfeljebb 215 866 eurónak megfelelő forintösszeg. A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 75%-a.
A támogatás részletes feltételeit a vidékfejlesztési miniszter 111/2011. (XI.24.) VM rendelete tartalmazza!
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtható támogatási előleg igénybevételének részletes feltételeiről szóló 171/2012. (XI.30.) számú MVH közlemény módosításáról
az egyes EMVA-ból finanszírozott beruházási jellegű támogatások kifizetése iránti kérelmek hiányos elektronikus benyújtása esetén kiírt hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre felhívó végzés alapján benyújtandó dokumentumok rendszeresítéséről
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2013. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
egyes EMVA-ból finanszírozott intézkedések vonatkozásában megjelent MVH közlemények módosításáról
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtható támogatási előleg igénybevételének részletes feltételeiről szóló 171/2012. (XI.30.) MVH közlemény módosításáról
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtható támogatási előleg igénybevételének részletes feltételeiről
egyes EMVA-ból finanszírozott intézkedések vonatkozásában megjelent MVH közlemények módosításáról
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 106/2012. (VII.20.) számú MVH közlemény módosításáról
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
88/2012. (VII.13.) MVH Közlemény - a Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról egyes ÚMVP, NDP és HOP jogcímek esetében
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2012. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
a fellebbezés benyújtását megkönnyítő nyomtatvány közzétételéről
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről
MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott jogcímek tárgyi eszköz cseréjére irányuló kérelmeinek bejelentésére vonatkozó szabályairól
A mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről
az egyes EMVA-ból társfinanszírozott beruházási támogatások megvalósítási határidején belül bekövetkezett vis maior helyzet igazolásának, és a bejelentés alapján a megvalósítási határidő meghosszabbításának különös szabályairól
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2011. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól szóló 13/2011. (II. 9.) számú MVH Közlemény módosításáról
az egyes EMVA-ból finanszírozott beruházási támogatások megvalósításához szükséges okiratok beszerzésének határidejével kapcsolatos szabályozásról
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2011. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
vis maior esemény bejelentéséről, és a bejelentéshez rendszeresített nyomtatványokról
Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról egyes ÚMVP, NDP és HOP jogcímek esetében
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2010. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének főbb szabályairól
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről


Az oldal elejére